Megölöm, meggyilkolom, elveszem az életét,
széttépem, felnyársalom, megfojtom a férgesét.
Leöntöm, felgyújtom, elégetem szénné,
leütöm, lelövöm, felrobbantom és kész.
Levágom, leszúrom, eltöröm a csontjait,
megnyúzom, kibelezem, lerágom az izmait.
Savba rakom, szétmaratom, az életét learatom,
csontjait kifőzöm, s a falra felrakom.
Felakasztom, felfeszítem egy megfelelő helyre,
hogy keselyűk kapjanak rá a sok vérző sebre.
Leültetem, kiszíjazom egy villamosszékbe,
majd vizes szivacs nélkül küldöm át a fénybe.
Szétnyomom, kifacsarom a fontosabb szerveit,
nem találok benne semmilyen emberit.
És ha elégtételt nyertem, végzek magammal,
mosolyogva terítem be szobám az agyammal,
felvágom az ereim és kiugrok az ablakon,
égő húsom ellenére maradandó mosolyom.
Mi a **** bajom volt amikor ez kipattant az agyamból?
2010.11.08. 17:56 | Девиатор | 1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://spontanagymenes.blog.hu/api/trackback/id/tr472434121
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Archaniel 2010.11.10. 14:34:46
Ez egy jó kérdés