Feltételnek szabott béke madzagot,
mit undor vágott
s ember kacagott,
a kacatot pedig, mint az arcot:
a krónikus harcot elvétve marcangolt…
Frekvencia, mint a fizika-esszencia magva, s a
Biológia, mert a placenta arcra olyan, mint
Egy lepény sarja
s a hangja,
mint ahogy a csecsemő sírja.
Az őrült törött lába,
Kába álma
És lét nélküli
Entitása egyszerre marja agya
Skizofrén…
mittomén milyen területén az ösztön kemény fedelét.
A háború, bent töltött
Órák
Újratöltött puskák és kilőtt
Szerelem-szívek a pokol
Tüzén odaégnek.
De fény a világ, a lámpa sötét s
a vakok látnak a végtelenbe, mit egy házba éktelen értékként rendeltek, majd mások letettek, oda, hova gonosz nem jut soha, s ezt oly jól álcázták,
mint ma a politikát, azt az arcátlan maszlagot, de az ország ettől még parlagon.
Már a kutyák is ugatnak, a szalonna belőlük
most több, mint kilencszáz tonna, pedig kutyából SOHA NEM LESZ SZALONNA, nem úgy mint a hazugság, ami már a
valóság, s nincs tovább…
Vége ennek,
Vége annak,
Aztán már a jók
Sem maradnak:
Entitás:
Lét nélküli kihívás.
Skizofrén:
Az országot vezetem én.
Frekvencia:
A bizonytalanság undora.
Krónikus:
A Föld meg ironikus.
Placenta:
Ez az élet halott mámora.